TERMELŐINK

TERMELŐINK

Pásztor Krisztina aszús lekvárjai
https://www.facebook.com/izesoromest

Ahogy sok magyar háztartás sajtfogyasztása trappistában és ömlesztett sajtban merül ki, úgy áll meg a tudomány a lekvárok terén a szilvánál, a baracknál, a cseresznyénél, az epernél és a meggynél. Miközben ezekből a gyümölcsökből is csodálatos lekvárok tehetők el, sokkal több íz van, amit kis fantáziával egész évre konzerválni lehet. A Hegyalján piacra járók legalább két éve tudják ezt: azóta árulja házi lekvárjait a tokaji Pásztor Krisztina, aki egykor hatvanféle lekvárt főzött, és repertoárja az alapos rostálás után is eléri a huszonötöt.

“Húsz éve főzök lekvárt a családnak és a barátoknak, de csak két éve, a férjem unszolására kezdtem árulni – mondja az Ízes Örömest lekvárok készítője. – Eleinte ódzkodtam az ötlettől. Szerencsi vagyok, majd pont én fogok lekvárt árulni vidéken, ahol minden háznál tesznek el? Hát nem tesznek el minden háznál, de legalábbis nem annyifélét, mint én.”

Pásztor Krisztina a narancs és a citrom kivételével minden hozzávalót maga termel vagy helyi gazdáktól vásárol. “A bodzát a hegyen gyűjtöm, a levendula, a citromfű és a menta a kertben nő, az akácmézet tokaji kistermelőtől szerzem be. A jó lekvár alapja a jó alapanyag, ezért aranyszabály, hogy hullott vagy akár kicsit is selejtesebb gyümölcsöt sosem teszek el még saját részre sem. A másik titok, hogy nem szabad agyonnyomni az alapanyagok ízét. Kevés cukorral főzök, rövid ideig, nem órákon át. És vannak ízek, amihez a cukrot nem is tudom elképzelni, ilyen a sütőtök, a cékla, a zelleres alma: ezekhez akácmézet teszek.”

izesörömest

Kiváló édesítőszer a férje borászatából származó must és a tokaji aszú is: “A mustos birszselé és az aszús mézes sütőtök a legkeresettebb termékeim közé tartozik. Remélem, hogy én is hozzáteszek egy kicsit Tokaj hírnevéhez az aszúboros lekvárokkal.” Nagy sláger még a levendulás citrom és narancs, az almával és fűszerekkel, 30-35 szál rózsa szirmából főzött rózsalekvár, valamint a kápia paprikából kevés hagyma, pici paradicsom és tokaji furmintos borecet hozzáadásával készülő lecsólekvár.

“Szeretném biztatni az embereket, hogy bátran próbálkozzanak, és ne csupán kenyérre kenve fogyasszák a lekvárt – mondja Krisztina. – Ha vendégeim jönnek, felteszek az asztalra 4-5-féle lekvárt, egy jó kosár pirítóst, és megsütök egy tepsi tarját, csirkét, kacsát, libát vagy halat. Egy grillezett halhoz például remekül illik a muskotályos kaporzselé. A céklalekvár a fehér húsokhoz, a bodza, az aszús birs a vörös húsokhoz megy, a borzselé, az aszúzselé, a levendulazselé a desszertekhez jó. A mézes fokhagyma pedig új értelmet ad a pirítósnak.”

 

Bodnár Sándor mádi sajtjai
Mád,Bernát Béla u. 12.
06-30/388-9979

A bor legjobb barátja a sajt. Magyarországon egykor a borkóstolók elengedhetetlen kelléke volt néhány falat kommersz trappista az ízek semlegesítésére, ma egyre többen nem csupán töltelékként, hanem a bor méltó kiegészítőjeként tekintenek a nemes tejtermékre. A párosítás szinte művészet, hiszen a sajt is, a bor is élő anyag: érnek, korosodnak, nincs belőlük két egyforma, de általánosságban azért elmondható, hogy a friss és lágy sajtokhoz könnyed, gyümölcsös, a félkemény és kemény sajtokhoz a testesebb borok valók. Vannak persze klasszikus párosok. A szőlő és a tej erjesztését is mesteri szinten űző franciáknál például a roquefort kéksajt és az édes sauternes bor. Ha Bodnár Sándoron múlik, Tokajnak is lesz ilyen duója.

“Kifejezetten a tokaji aszúkhoz készítettem el büszkeségemet, a mádi kéksajtot – mondja a mádi sajtműhely alapítója. – Nem volt könnyű: két évig bajlódtam, amíg az elvárásaimnak megfelelő minőségben le tudtam tenni az asztalra. Folyamatosan kísérleteztem, de mindig hiányzott valami, nem csoda, hogy csak én vagyok a második az országban, aki kéksajtot készít. Amikor beérik, akkor vagy őrölt szőlőmagban forgatom meg, vagy aszúesszenciába teszem, ha már egyszer borvidéken vagyunk.”

madi sajt

A kéksajt csak egyike Bodnár remekeinek. A tej kétharmadából félkemény sajtot készít, amit fél évig érlel pincéjében, mialatt sós barackpálinkával mosogatja. Van cseresznyefával füstölt sajtja, készít szarvasgombás, vargányás, rúzsos, diós és faszenes sajtot, sőt házi joghurtot is. Boros különlegessége a bordó kérgű, kopaszhegyi vörösboros sajt. A tokaji borászok közül az Első Mádi Borház, a Mád Hill pincészet és Szepsy István is viszi a sajtokat. Bodnár Sándort a sajt rejtelmeibe az ország első számú sajtmestere, Sándor Tamás vezette be: ő mutatta meg neki először, hogy kell gomolyát készíteni, majd az Aschwanden családi manufaktúrában együtt tanulták a 750 éves svájci sajtkészítési hagyományokat. Ott napi négyezer liter tejet dolgoznak fel, Bodnár megáll 150-200 liternél. Öt magyar tarka tehene a Bodrog partján legel, tájvédelmi körzetben, és télen is csak lucernát, kukoricát kap. Ez az első lépés a minőség felé vezető úton, a gondos fejés pedig a második.  A munka a feldolgozás után sem áll meg: a pincében érő sajtot hetente át kell mosni.

“Érlelt sajtot Magyarországon nem sokan csinálnak, mert idő kell hozzá. Leteszem a pincébe, és négy hónapig nélkülözöm, addig benne áll a pénz. Néha én is pénzhiányban szenvedek, ezért fel kell hozni, és vérző szívvel eladni négy vagy hat hónaposan. Remélem, egyszer lesz egyéves sajtom. Rövidesen visszatérek Svájcba, és hozok egy különleges baktériumot. Abból olyan sajtot készítek, aminél nem lesz pardon. Egy évig érlelem.”

 

Kocsis Tanya
Tiszaeszlár, Rákóczi út 129/a.
20-510-0190

A  Mangalicatenyésztők Országos Egyesület  tagja a  tiszaeszlári Kocsis István.
Hetente 2-4 hízót vágatnak vágóhídon, majd a telepen kialakított, egyre korszerűbb feldolgozóban sózzák, füstölik, érlelik a húst, szalonnát. A kész termékek értékesítését kizárólag a családtagok végzik. Ma már valóban három generáció dolgozik együtt.

kocsistanya
Nemrég nagy elismerésben részesültek, hiszen a Berlini Magyar Nagykövetség fogadásán – többek között – ők is bemutathatták az általuk készített finomságokat. Erről aztán egy német magazin is beszámolt.
Füstölt termékeket a II. Budapesti Mangalica Fesztiválra készítettek először. Azóta is igyekszenek részt venni minden ilyen jellegű rendezvényen, melyekről általában elismeréssel térnek haza.

 

Források: Magyar Konyha Online és haon.hu

 

Ajándékozzon élményt szeretteinek!

Ajándékozzon élményt szeretteinek!

Lepje meg szerettét egy lazító-kényeztető élménnyel ajándékba, a Sárga Borház ajándékutalványainak formájában! Válasszon 5 és 10 ezer forintos ajándékutalványainkból, melyekkel a megajándékozott nemcsak igazi élményt kap, de abban is segíti neki, hogy az új esztendőt feltöltődve kezdje!

Megvásárolhatók az étteremben, vagy megrendelhetők a +36 70 371 11 60 -as telefonszámon és az info@sargaborhaz.hu email címen is!

 

Húsvétkor is szeretettel várjuk!

Húsvétkor is szeretettel várjuk!

Húsvét alkalmából különleges ünnepi menüvel várjuk vendégeinket. Élvezzék az ébredező tavaszi természet szépségét, hallgassák a madarak csicsergését, miközben finom fogásainkat és kiváló borainkat fogyasztják varázslatos környezetben.

Húsvéti menü:
Bárányraguleves
Medvehagyma krémleves
Bárány french rack, tavaszi zöldségek
Pisztrángfilé, zöldsaláta
Csirkemellfilé füstölt sonkával töltve, tojássaláta
Mandarinos répatorta

Asztalfoglalás az alábbi telefonszámokon: +36 47 369 029 vagy +36 70 371 11 60

Rólunk írták

Rólunk írták

“A Sárga Borház egy olyan hely, ahol mindenképpen érdemes megállni a Zemplénben barangolva.
A kiváló ételeken és remek borokon túl az éttermet körülölelő környék is lélegzetelállító. Az itt elköltött kellemes ebéd vagy vacsora befejezéseként a séta a kilátóhoz szinte kötelező. Az elénk táruló látvány a szőlőtőkékre, a dombok lankáira a kellemesen lengedező szellőben a lélek csemegéje is lehetne a Sárga Borház étlapján.” //Mandalaház – Boldogkőváralja//

mandalahaz

Mandalaház

 

“Aki rendszeresen jár Tokajba, itt ebédezik, mert kiadós, jóízű és egyszerű ételeket kap, mindenféle tokajik vannak poharaztatva és mindig összefuthatni valami kedves ismerőssel.” //Folytatás: Borigo//

borigo-1

BORIGO – online bormagazin

“A mádi körforgalom után, a 37-es út mentén, a Disznókő alatt már csak a neve miatt sem lehet eltéveszteni a Sárga Borházat.
A borvidék életének meghatározó színtere ez az étterem, mely ősidők óta kereskedőház volt egyébként. Olyan állomás a kulináris kalandoroknak, ahol mindig érdemes megállni akár egy kávéra, akár egy ebédre, akár egy pohár esszenciára, akár célzottan a vasárnapokon szervezett termelői piac miatt, melyekre újabban izgalmas, tematikus kóstolókat is szerveznek a Borház tetőterében!
Közben ismert borászarcok jönnek és mennek, szóval a borvidék mindennapjainak, forgatagának közepébe csöppenhetünk arra a kis időre, amíg itt megpihenünk a fák árnyékában.
A konyha igényes és innovatív, modern fogásokkal is összeakadhatunk, a borlap színes és kimondottan átfogó merítést nyújt a környékből.
A felszolgálás mindig barátságos és pontos (sőt az árak terén sem vetik el a sulykot).” //Tokaj Kalauz//

tokaj-guide-5

A Táncoló Medve és a Művelt Alkoholista nevű borblogok szerzője, Ripka Gergely jegyzi azt az új borvidéki kalauzt, amely Tokaj-hegyalja 50 – szerinte – legizgalmasabb borászatának bejárásához ad támpontot.

 

 

Tokaj Kalauz 2014

Tokaj Kalauz 2014

részlet

“A mádi körforgalom után, a 37-es út mentén, a Disznókő alatt már csak a neve miatt sem lehet eltéveszteni a Sárga Borházat.
A borvidék életének meghatározó színtere ez az étterem, mely ősidők óta kereskedőház volt egyébként. Olyan állomás a kulináris kalandoroknak, ahol mindig érdemes megállni akár egy kávéra, akár egy ebédre, akár egy pohár esszenciára, akár célzottan a vasárnapokon szervezett termelői piac miatt, melyekre újabban izgalmas, tematikus kóstolókat is szerveznek a Borház tetőterében!
Közben ismert borászarcok jönnek és mennek, szóval a borvidék mindennapjainak, forgatagának közepébe csöppenhetünk arra a kis időre, amíg itt megpihenünk a fák árnyékában.
A konyha igényes és innovatív, modern fogásokkal is összeakadhatunk, a borlap színes és kimondottan átfogó merítést nyújt a környékből.
A felszolgálás mindig barátságos és pontos (sőt az árak terén sem vetik el a sulykot).”

Részlet a Tokaj Kalauz 2014-es kiadványából.
Szerző: Ripka Gergely

A Táncoló Medve és a Művelt Alkoholista nevű borblogok szerzője, Ripka Gergely jegyzi azt az új borvidéki kalauzt, amely Tokaj-hegyalja 50 – szerinte – legizgalmasabb borászatának bejárásához ad támpontot. A kalauzban emellett éttermeket, „gasztronómiai műhelyeket” és szállásokat is ajánl a szerző – magyar és angol nyelven egyaránt. Már folyamatban van a 2015-ös friss kiadvány szerkesztése! 

 

Read more about ..

Kutya-meleg lesz, dehát ilyen időben tökéletes piknikezni a szőlőben! Most vasárnap várunk minden 2 és 4 lábút a Tokaj-Hegyalja Piacra!
A tokajhegyaljapiac@gmail.com címre továbbra is várjuk a kutya szépségversenyre a nevezéseket! Kutyus neve, neme, fajtája és életkora. És a nevezés még mindig ingyenes! smile hangulatjel A jutalom pedig nem marad el!


plakát